HTML

Nőkovács

A női viselkedésről fogok írni,az elkövetett hibáinkról. Férfiakat megkérdezve.:-)

Friss topikok

  • Vaki Vaki: @Nőneklenni: Valami komoly tudós ember írásában volt az információ, miszerint ugye a törzsfejlődés... (2021.05.25. 16:02) Ha a férfi hallgat 3.:-)
  • Sipi81: Nekem tetszett a bejegyzés. Az erős nőről mindig ez jut eszembe, amikor Boldizsár Ildikó volt rége... (2020.07.27. 23:43) Az erős nő

Címkék

Indító

2012.11.27. 14:22 Nőneklenni

Csak egy nő vagyok.

Aki évek óta figyeli a nemek harcát, a felcserélődött (módosult) nemi szerepek miatti kapcsolati sikertelenségeket és zűrzavart, aki már észreveszi a nők által elkövetett hibákat-saját hibáimat is- és szóvá is teszi.:-),illetve  átgondolja a személyét érintő kritikát is.

Nem értjük a férfiakat, de nem is figyelünk rájuk.

Elfelejtettünk nőnek lenni, illetve nem azt tanultuk.

Vágyunk egy igazi férfira, de amikor utunkba sodor véletlenül a sors egyet, azzal nem tudunk mit kezdeni.

Legtöbbször megpróbáljuk legyűrni. Ha a legelején nem is, de több-kevesebb idő elteltével majd’ mindig.

 

A blognak ezért a nőkovács címet adtam, mert mindannyiunkból lehet nő, azaz NŐ, egy kis kovácsolás után. :-)

 

Természetesen férfivéleményekre is támaszkodni fogok, nagyon fontos ismerni a véleményüket.

Hogyan érzik ők magukat a mai világban, kapcsolatokban, mitől nem érzik jól magukat?

 

Nélkülük nem megy, hiába próbálja ezt sugallni a ma világa.:-)

43 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nokovacs.blog.hu/api/trackback/id/tr344929745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

brill1 2012.11.29. 20:23:12

Néha majd idekotyogok n is valamit :)

kincsvadász 2013.01.02. 13:20:10

Társ az egymás mellett élésben szeretetben.

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2013.10.17. 21:30:32

Hogyan érzik ők magukat a mai világban, kapcsolatokban, mitől nem érzik jól magukat?

A Férfiak nagy többsége még nem meri magának se bevallani, hogy a maszturbáció során sokkal intezívebb orgazmusa van, mint partnerével. Én is igazából pár éve vettem észre. Most a barátaimat stressszelem azzal, hogy őket még nem zavarja-e, hogy közben ott van a barátnőjük? Eleinte megrökönyödtek rajta, de aztán elkezdtek cinkosan mosolyogni. Én meg "coming out"-oltam, mint faszverő.

2 éve van egy iPhone 4-esem. Amikor megvettem, olvastam egy cikket arról, hogy amerikai agykutatók szerint az iPhone tulajdonosk agya pont pont ott válik aktivvá, amikor a készülékükről beszélnek, amit korábban az agy "Szerelem-központjaként" ismertek a kutatók. És valóban. Vele alszom el, vele ébredek, Karolina. Akarom mondani iPhone 4. Azóta nem vagyok magányos, mindig van velem valaki.

Közben a nők szép lassan árucikké váltak. Havi tétellé egy Férfi havi költségvetésében. Ennyi kell lakásra, kajára, ruházatra, közlekedésre. Ennyit fogok elinni, és a többit meg a nőmre költöm. Minden kapcsoltanak van egy havi költsége ugyanis. Amit a Férfi az adott nőért fizet. Bármelyik nőismerősemet kérdeztem, természetesen náluk nem igy van. Ők mindent megfeleznek. Aztán kiderül, hogy persze a Férfi indig egy "picivel" többet költ havonta a másikra.

Aztán egy idő után a racionális Férfi ész elkezd számolni, gondolkodni. Ha nem lenne csajom, ha megoldanám pornóval az egész életemet, ahogy a párkapcsolatok közti szünetekben is meg tudom oldani, akkor több marad piára, drogra, számítógépes játékra. iPhone-ra. Előbb utóbb mindegyik eljut ide.

Kicsit olyan ez, mint a mobilszolgáltatók és a Viber vagy a Skype esete. Az ember nem érti, hogy ugyanaz a mennyiségű beszélgetés ha a mobilhálózaton keresztül bonyolitjuk, mint ha a 3G-n vagy WIFI-n adatként továbbítanánk. Aztán amikor lejár a hűségnyilatkozat, dönteni kell. Sokan nem újítják meg a 10.000 forintos előfizetésüket, hanem helyette vesznek egy mobil WIFI-t. Az okosabbja. Mert nem kell telefonszám, ha mindig, mindenhol elérhetőek vagyunk.

Nem kell majd a Nő sem. Váltani fogunk olcsóbbra. Hatékonyabbra. Olyanra, akinek nem kell imádkozni, egy kis kedvességért. Egy kis szeretetért. Akit utána ki lehet kapcsolni. És leszünk olyan szemetek, hogy a végén amesterséges anyaméhet is fel fogjuk találni. Vágod már?

Kekasszony 2013.11.09. 16:05:27

@Huffnágel Pista:
Szia! Ez csak egy átmeneti helyzet vagy tényleg ilyen lennél? Esetleg viccelsz?
El sem tudom képzelni milyen kapcsolatok vezethetnek ilyen fokú kiábrándultsághoz!
Újra kéne gondolnod a dolgot? Amit leírtál azért Téged minősít...

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2013.11.18. 21:21:51

Annyira felháborított a véleményed, hogy sokáig nem is akartam válaszolni. Most viszont megkapod tételesen:

"Ez csak egy átmeneti helyzet vagy tényleg ilyen lennél? Esetleg viccelsz?"

Viccelsz:? Ez egy SZUBKULTURA. Hadd mutassam be barátomat, MGTOW Stan-t: www.youtube.com/watch?v=Wr1tuA-k6yI

"El sem tudom képzelni milyen kapcsolatok vezethetnek ilyen fokú kiábrándultsághoz!"

Azokkal a nőkkel találkoztam, mint mindenki. Mivel szinte kivétel nélkül egyformám működtök, nem voltam se szerencsésebb, se szerencsétlenebb. Csak a szokásos heteró történet. Arra mindig figyeltem azért, hogy ne tudjatok nagyon lehúzni, és elkezdtem diszkózni, mert akkor még nyomott áron jutottam hozzá a húshoz egy számomra olyan értéktelen dologért cserébe, mint a hírnév. Egyszer még nős is voltam és sikerült úgy válnom, hogy pár ezer forint buktával megúsztam. Az egész annak köszönhető, hogy még a főiskola alatt a kezembe került Esther Vilar: Az idomított Férfi című könyve. Minden kapcsolatom alatt az abban megismert gondolatok kavarogatak a fejemben, és abban reménykedtem, hogy nekem szerencsém volt, és sikerült találnom egy olyan nőt, aki nem olyan, mint a többi. Tévedtem, nekem is csak az jutott, mint másnak.

"Újra kéne gondolnod a dolgot? Amit leírtál azért Téged minősít..."

Szerintem pontosan titeket, a nőket minősíti az, ha az utánzat kiszoritja az eredetit a húspiacról, de azt gondolsz, amit akarsz. Talán a fentiekből lejön az, hogy én erre a Huffnágel blogra vagy 20-25 éve készülök. Szerintem alaposan átgondoltam. Nem vagyok egyedül, és napról napra egyre többen leszünk.

BEWARE OF THE HUFFNÁGEL ARMY!

Kekasszony 2013.11.19. 17:11:15

@Huffnágel Pista: Szia!
Ide a "Nőkovács " blogra azért írtam, mert tetszettek a vitaindító gondolatai.Igenis hiszek a szerelemben férfi és nő között. Éppenhogy nem szabadna hagyni hogy társadalmi feszültségek és egyéb kitalált elméletek kikezdjék. Az említett könyvet megpróbálom megszerezni. A videóba is belenéztem. Ez csak egyfajta megközelítése a dolognak. Mivel nő vagyok érzelmileg közelítem meg a dolgokat. A férfi és a nő szereti egymást és együtt vannak. Hol itt a probléma? Neked is van blogod? Bocs de nagyon új vagyok itt. A szerelem nagyszerű, utolsó mentsvára az embereknek, akkor is megvédem ha most nagyon butának tartasz. A szerelem érzés és a férfiak sajnos ész szerint élnek és döntenek. Azért még szívesen beszégetnék Veled. Üdv Kékasszony

Nőneklenni 2013.11.20. 22:02:57

@Kekasszony: Szia!
Huffnágel Pistával nem vitatkozom, mert akármilyen oldalról is próbálom nézni, nem tudom azt mondani, hogy nincs igaza.
Igaz, Ő keményebben nyilvánít véleményt, de férfi, tapasztalatokkal.
Igen, sajnos itt tartunk.
Nem Ő az egyetlen, akinek nem jó tapasztalatai vannak a nőkkel kapcsolatban( általánosságban).
Őszintén szólva egyetlen férfiismerősöm sem jut eszembe, akinek más tapasztalatai lennének.

Ez ellen kellene tenni.
Így látnak minket a férfiak, okkal látnak így.

Ha elfogadsz egy jó tanácsot...:-) , ha ellenvéleményed van, ne támadj!:-)
Csak közöld, kulturáltan, nem bántóan!

Kekasszony 2013.11.21. 02:18:03

Szia!
Nem vitatkozni szerettem volna inkább csak beszélgetni. Engedek. Legyen igaza Huffnágel Pistának valamint itt és most elnézést kérek Tőle ha megbántottam (akaratomon kívül). Támadni sem szerettem volna.
Üdv
Kekasszony

Nőneklenni 2013.11.21. 13:28:05

Csak figyelj a férfiakra, hallgasd meg őket!:-)
Visszavágás helyett én azt szeretem, ha eljutok oda, megértsem őket és azt, mi a problémájuk.
Megcáfolhatatlan dolgokat említenek sajnos.

És ebben nagyon is ludasak vagyunk.

Hogy a férfiak ész szerint élnek, az csak részigazság.:-)
Valóban mi emocionálisabbak vagyunk, illetve annak mutatjuk magunkat.
De a férfiaknak ugyanúgy van szívük,lelkük, ugyanúgy szeretnek ( csak a kifejezésmód más), ugyanazt szeretnék, mint mi ( boldognak lenni).

Hogy nem úgy táncolnak, ahogy fütyülünk?
Naná hogy nem. Ne is.
Ha úgy táncolnának, hogyan tudnánk felnézni rájuk?:-)

És ez nem azt jelenti, váljanak lelketlenné, ne törődjenek velünk, nézzenek le. Egyszerűen csak...hagyjuk őket férfinak lenni, ne akarjuk folyton lerángatni róluk a nadrágot. ( nem fizikálisan.:-) )
Tudnak ők irányítani( klasszikus módon), ha nem kezeljük őket gyerekeknek.

Kekasszony 2013.11.21. 17:11:06

@Nőneklenni:
Igen,most is jó dolgokat írtál. Eddigi tapasztalataim szerint egy ütős szerelem egy nő teljes életét kitölti (lehet, hogy pont ez a baj, alig hagy egyéb dolgoknak teret)míg a férfiak bőven hagynak önálló életteret maguknak. Sok nő ott rontja el, hogy ebből a férfi saját zónájából faragna le erőnek erejével, ahelyett hogy ő is a saját életét is építgetné. Ezt nekem is nehéz megállni, dolgozom rajta. Egyébként egy jól működő párkapcsolatban rengeteg "munka" van, csiszolódni kell folyamatosan(állítólag). Mégis állandóan félek, hogy elrontom.
Mindenesetre egy ember az életében gyakran sikeres lehet a munkájában, tanulmányaiban, karrierjében stb de harmónikus emberi kapcsolatokat megélni a legtutibb! Jelenleg erre gyúrok és nagy kaland! Ebben Te is segítesz!

Nőneklenni 2013.11.21. 20:18:15

Köszönöm. Örülök, ha látsz hasznosat, vagy elgondolkodtatót.:-)

Sok igazság van a szavaidban, ha le kellene fordítanom, azt mondanám: fojtogatóan rátelepszünk a férfiakra a szerelmünkkel.
És igen. Ez az egyik legnagyobb probléma.
Holott nekünk is van életünk.
Nem tartom egészségesnek, ha valaki kizárólag a másik léte miatt tud levegőt venni.
Nem tartom egészségesnek a folyamatos együttlétet sem.
Mindkét félnek szüksége van különlétre.
Legyen ez hobbi, vagy bármilyen más tevékenység.

A férfiak sok esetben ettől félnek. Hogy fel kell adniuk mindent a kapcsolat kedvéért. Hobbit, barátokat, családot....
Mert - ahogy beszélünk is róla- ez a vége általában.

Levegőt kell hagyni. Neki is , magunknak is.
Ha jó együtt - márpedig ha elfogadjuk a másikat, nem szabunk feltételeket, miért ne lenne jó? - sosem megy semmi az együttlét rovására.

Egyetlen jó kapcsolatban sem történik az, hogy a férfi non-stop haverozik, sörözik, horgászik, könyvtárazik, túrázik.... ha szeret a nővel lenni, minden más hobbija , elfoglaltsága mellett vele van, amennyit csak tud.:-)
Ránk természetesen ugyanez vonatkozik.:-)

Kekasszony 2013.11.22. 18:46:59

Szintén nagyon el tudjuk rontani a dolgokat mi nők amikor nem vesszük észre, hogy nem bírunk annyit sem fizikailag sem pszihésen mint egy férfi. Kisebb a testünk, hamarabb elfáradunk pl. egy erdei sétán, gondolkodásunkba bezavarnak az érzelmeink.
Körülöttem sok olyan nőt látok, akik mit sem törődve hajtanak, mint egy férfi. Egy kis idő után azonban kiül az arcukra az elhasználtság, nyúzottak lesznek, nem szép látvány.
Hallottam, hogy a női DNS stressz hatására nem tudja reprodukálni a sejteket, ezért van ez. A férfiaknál nem így van, csak a nőknél.(Holiday c. film)
Ha többet pihennének újult erővel esetleg más módszerekkel ugyanúgy elérnék a céljaikat.
Írnál arról, mit értesz azon, hogy a férfiak tudnak irányítani? Úgy érted ő döntse el a dolgokat a kapcsolatban? Várjunk és hagyjuk, hogy udvaroljanak nekünk? Az jó dolog!
Máskor lehet az szeretnék ha rossz kislányok lennénk. Bonyolult dolog ez nagyon. Ennyi idő alatt jobb lett volna, ha rendet teszek a könyvespolcomon.
Szép estét mindenkinek!

Nőneklenni 2013.11.24. 19:28:19

A pszichés részét egy picit vitatnám, mert vannak helyzetek, amikor mi vagyunk az "erősebbek", lásd: egészségi állapot, beteg gyerek...etc., de nem szeretnék versenyezni.:-)
A többivel egyetértek. Próbáljuk túlszárnyalni a férfiakat, erőnkön fölül.
Az irányítás, minden amit általánosságban teszünk.:-)
A túl nyílt kezdeményezés. A kapcsolatról való döntés( eljegyzés, házasság, együttélés). A pénzügyekről való döntés/pénzkezelés.
A férfiakat gyakorlatilag gyerekként kezeljük, akik helyett dönteni kell, amiben csak lehet.
És ebben is túlvállaljuk magunkat.
Nem bírjuk, csak nem látjuk be.

Kekasszony 2013.12.03. 18:17:54

@Nőneklenni:
Szia!

Azért mert valakinek más a véleménye ő miért versenyezne? Pont azért jó beszélgetni, mert egy másik nézőpont talán éppen segít megérteni, elfogadni dolgokat amin egyedül nem tudunk túljutni.

Ez mind szép és jó. Ezek szerint a nők vegyék tudomásul, hogy nekik kevesebb a "buli" az életben? Amíg egy férfi minden további nélkül teper,a nő menjen haza varrogasson és legyen jó kislány és nézzen fel a férfira. Nem akarok feminista dumával előjönni de pillanatnyilag ez az ábra. Sajnos itt öngólt kaptam, mert ezt időnként nagyon- nagyon nehéz tudomásul venni holott tudom, hogy mint nő így működök jól. Ebben segítségre szorulok: Hogyan kell ezt jól értelmezni? üdv

Nőneklenni 2013.12.14. 21:41:04

@Kekasszony: Hogy érted azt, hogy teper? Munkában? Mit értesz azon, nekünk kevesebb a "buli"?

Kekasszony 2013.12.18. 15:49:29

A teper szót úgy értem, hogy ezerrel élvezi sorban a napok adta programokat, lehetőségeket, ezzel szemben a nők fáradékonyabbak, nem bírnak annyi mindenben részt venni, kevesebb helyre tudnak eljutni esetleg autót sem tudnak fenntartani stb.
Újra meg újra minden nap emlékeztetnem kell magamat rá, hogy a női kompetenciák birtokában éljem a mindennapjaim, kedves legyek, mosolyogjak, szeressek, vonzó maradjak az idő múlásával stb. Jól gondolom?

Nőneklenni 2013.12.22. 13:16:57

Ha ezekre emlékeztetni kell magad, akkor csak magadra kényszeríted, igazából nem érzed jól magad benne.:-)
Csak meg akarsz felelni egy képnek, vagy elvárásoknak.

Számomra a nő fogalma nem egy háztartási alkalmazottal egyenlő. Úgy gondolom, a férfiak számára sem.

Egy nő miért ne élvezne programokat?
És egy férfi, ha szeret a nővel lenni, miért élvezné ezerrel a napok adta programokat?:-)

A férfi-lét nem arról szól, én azt csinálok, amit akarok, semmi más nem létezik, csak : haverok, buli, Fanta...:-)
Aki így gondolkodik, él, az - még- nem férfi. Nem nőtt fel. Nem érez felelősséget.
A férfi lét felelősséggel jár. Nem elég önmagáért, a családért , a nőért is.

Kekasszony 2013.12.23. 15:28:53

Nagyon is szeretek nőnek lenni, de fáradtan nehezebb az ember csak pihenni szeretne
Szép szavak ... akkor miért látok oly sok fáradt, gondokkal túlontúl leterhelt nőt?
Amiről írsz az egy ideális kép. Nyilván sok nő vágya ez. A valóságban sajnos bonyolultabb a kapcsolat, főleg hosszú távon esetleg a férfi rá is un a nőre, egyéb konfliktus is akadhat (család)
Így csak kívánni tudom számodra, hogy szép, harmónikus párkapcsolatod legyen (ha még nincs)! A nőknek bizony az évek alatt ilyen - olyan tapasztalatokkal meg kell bírkózni, számomra ez reményt ad hogy megerősödöm általa lelkileg.

Nőneklenni 2014.01.05. 16:43:54

Tudod miért látsz annyi fáradt nőt?:-)
Mert a nők nagy része minden terhet, a kapcsolat összes terheit is beleértve, cipelni akar, átvesz a férfitól.:-)
Nagyon szeretném nem azt látni, amit a környezetemben látok - nem szűk környezet-, hogy a nő a főnök a kapcsolatban, a férfit gyakorlatilag egy ellátásra és helyette gondolkodásra szoruló kisgyerekké minősítette vissza....de ezt látom sajnos.
És még ha belegebed is a nő, akkor is húz, mint egy igásbarom, csak nehogy azt kelljen mondani...nem bírom.
Pedig nem bírjuk. Lássuk ezt be! Elég lenne nekünk a női feladatkör egy kapcsolatban és a kiskorú gyerek(ek) feletti felelősségvállalás női oldalról, miért akarunk többet, mindent cipelni?:-)
Hagyjuk csak a férfit férfinak lenni!
Nagyon-nagyon sok terhet képesek vinni a hátukon a családért, a szeretett nőért.

Kekasszony 2014.01.06. 09:39:45

Bíztató számomra amit írsz. Ebbe a csapdába én is hajlamos vagyok belegabalyodni. Többet kéne "csak" nőnek lennem (amit amúgy is szeretek) mint inkább azon stresszelni magam mit miért csinál? ( Valószínű azt akarja csinálni) Másrészt nem szabad azon megsértődnöm, hogy nem pont azt csinálja (szegényke)amit én elképzelek. Miért olyan nehéz ez?
Ideális esetben a párkapcsolatban "csak" úgy jól érzik magukat a résztvevők. Ha mégsem így van , pedig szeretik egymást,akkor mi a teendŐ? Rossz a a kommunikáció? Az érzelmeik összezavarják a nőket. A kedvesebb ember sérülhet, amelyik jobban megnyitja a szívét.

Nőneklenni 2014.01.06. 15:18:20

Biztató is lehet.:-) Én is gabalyodtam hosszú évekig.:-D

Hajlamosak vagyunk anyáskodni.
De ha ezt tesszük, annak az a vége, nem fogunk tudni férfiként nézni a másikra!!
Ez kihat a szexualitásra is. A férfi előbb-utóbb úgy érzi, mintha gyerek lenne. És egyetlen gyerek sem ( az abnormális esetektől eltekintve) óhajt szexuális kapcsolatot az anyjával. Sok potenciaprobléma és a szex elutasítása mögött ez is lehet.

Megsértődni miért?:-)
Felnőtt ember. Saját elképzelésekkel, megoldási módokkal. Férfimegoldási módokkal. Ha volt előtte férfipélda. Ha nem volt, akkor is megcsinálja valahogyan.

Mindenki a kommunikációt forszírozza.
Én is fontosnak tartom. De egy férfit nagyon nehezen fogsz tudni leültetni lelkizni.
Ellenben a saját oldalunkon tehetünk a kommunikációért.
Ha valami nem esik jól, máshogy szeretnéd, el lehet (kell) mondani, de ennek is megvan a technikája.
Nem szabad, hogy a másikra mutogassunk. Csak és kizárólag a saját - problémával kapcsolatos- érzéseinket kell közölni.
Azt is a megfelelő időben.
Ezek nélkül nagy eséllyel vita, vagy harag lesz.
Úgy kell kommunikálni, hogy egyik fél se érezze magát vesztesnek.:-)

Legalább olyan fontos, ha nem fontosabb - a kommunikáció mellett- az elfogadás.:-)

Fogadd el, hogy ő egy másik ember! Nem Te. Nem a Te módszereiddel, nem a Te tapasztalataiddal,nem a Te érzéseiddel,gondolataiddal.:-)

Kekasszony 2014.01.10. 18:14:37

Felnőtt emberek között így működik egy szép kapcsolat.

Szeméyesen én még nagyon el tudom rontani egy esetben: ha túlságosan túl sokáig alkalmazkodom és háttérbe szorítom a saját elképzeléseimet, aztán valami kiveri a biztosítékot és borul a dolog. (hiszti?) Akkor kontrollálatlanul és ösztönszerűen viselkedek. Utána alig győzöm helyrehozni...

Egy kapcsolat élő és változik, megszépíti a közreműködők életét.
Minden nőnek szerető férfit kívánok!!!

Hesthia 2014.12.05. 13:00:52

Szia, nagyon szeretem a blogodat, nem utánozni akarlak, de bátorítás volt nekem, hogy belekezdjek a sajátomba hasonló témában. Sokat adott nekem ez az oldal, meg más oldalak, és könyvek, szeretném én is megosztani, amit kaptam. Köszönöm, hogy írsz!

Nőneklenni 2015.01.27. 10:40:01

@Hesthia:

Szia Hesthia!
Jaj, de kedves vagy, köszönöm! :-)
Akár utánozhatsz is, ha hasonló a véleményünk.
Sajnos - látod- az utóbbi hónapokban nagyon keveset írok. Életbeli elfoglaltságok.
Ezek az agyi kapacitásom is más irányba fordítják, csak töltelék bejegyzéseket inkább nem írok. :-)

sacivagyok (törölt) 2015.02.15. 17:56:15

Egy mosollyal tudom kezdeni, mert mar itt elkezdodik, hogy No-e valaki vagy nem?
A No es az "odafigyeles" a masikra nem azt jelenti, hogyha mond valamit a Ferfi akkor arra bologatok es nem azt, hogyha szidni kezdi a Noket, igazat adok neki :)

Oszinten sajnalom a Huffnagel Pistat, de csak egy nagy gyerek, aki sajnos nihilista is.
Egy kapcsolat es az, hogy a ferfi hogyan erzi magat, nem csupan a Non mulik, hanem mindket felen. :)
Aki nem tudja bevallani sajat maganak, hogy elrontotta a sajat eletet es o maga sem tudott ferfi lenni egy kapcsolatban, az ide fog jutni. Ki fog egni.

O valasztotta maganak, hat tegye es eljen akkor igy. Ha majd nagyon nagy magany jon akkor valtoztatni fog sajat magan is, vegre felno es vegre Ferfi lesz... vagy nihilista marad.

Aki masokat okol a sajat elete milyensege miatt az meg gyerek, nem nott fel.

2015.02.15. 19:45:45

@sacivagyok:
Ugyan sok témában nem értek egyet Pistával, és valóban sok dologgal lehet vádolni őt.
De hogy nihilista lenne???
Ekkora butaságot összehordani róla azt jelenti, hogy a vélemény alkotójának vagy nincs semmilyen fogalma a másik személyről, avagy pedig azt, hogy az emberismerete erősen konvergál a nullához. (Végső soron még talán az képzelhető el róla, hogy nincs tisztában a nihilizmus fogalmával.)

sacivagyok (törölt) 2015.02.15. 20:24:10

Miert vadolas? Tenymegallapitas.
Nekem konnyu volt, nem ismerem es az itteni irasa alapjan az... a kiabrandultsag es a nagy semmi... es gyerek. Ha felnott lenne, tudna, hogy sajat maganak koszonhet mindent.
Ahogyan mindenki mas is. :)

sacivagyok (törölt) 2015.02.15. 20:47:24

kiegeszitem picit a nihilizmussal kapcsolatos ismereteidet...
nem foglalkozz semmivel, te vagy a fontos egyedul, ne torodj massal, udvarias se legy, eld az eleted, elj a manak, egyel, igyal, fogyassz, szorakozz, ne legyel tekintettel masokra...az ember boldogtalanna valik, zombi uzemmod... es most olvasd el mit irt es hogy mire szeretne ravenni a baratait is.

az o elete, egeszsegere :)

Nőneklenni 2015.02.15. 21:18:27

@sacivagyok: Pistától sokat olvastam már. Nem mindennel értek egyet és a megfogalmazása nekem túl erős. Férfiaknak azonban nem biztos, hogy erős. :-)
Tudod mi volt az első gondolatom, amikor elkezdtem olvasgatni? Vajon mi történhetett, hogy egy férfi eljutott idáig a női nemmel kapcsolatos véleményében.
Mert hogy ennek komoly oka van, az hóttbiztos.
És sok írásában van igazság.

Ezeken kellene elgondolkodni. Miért jutnak el a férfiak odáig, hogy negatívan nyilatkozzanak a nőkről?

2015.02.15. 22:26:19

@sacivagyok:
Úgy látom, hogy a nihilizmus fogalmával nem vagy igazán tisztában. Segítek:
mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/index.php?option=com_tanelem&id_tanelem=494&tip=0
De lehet, hogy felesleges volt, mert az írásod alapján a szövegértelmezéseddel is gondok lehetnek.

sacivagyok (törölt) 2015.02.15. 22:34:14

@Nőneklenni: Egy Ferfi nem beszel igy :) Csak egy belul gyerek. A Ferfi senkit sem hibaztat semmiert.- de ismetlem magam :)
Az a No sem No aki ugyanerre a kovetkeztetesre jut es mindenert a masik nemet hibaztatja.

sacivagyok (törölt) 2015.02.15. 22:38:15

@zombigyilkos: :) Igy van, de ezen felul meg ezekre a dolgokra is hasznaljak eme jelzot. :)) Ahogy a kiegett drogosokra, alkoholistakra is...
De szivesen szolok az egyetemi eloadonak, hogy mostantol maskepp tanitsa :)

sacivagyok (törölt) 2015.02.15. 22:52:43

@zombigyilkos: Helyettesitsd be legyszives ezeket az emberi viselkedesmintakat es nezd meg, hogy van-e kapcsolodas? Ha meglatod akkor koszonom :)

2015.02.15. 23:00:10

@sacivagyok:
A kiégett drogosokra és az alkeszekre nekem a "kiégett drogos" és az "alkoholista" kifejezésem van. Nem keverem a nihilistával, mert két külön dolog.

"A Ferfi senkit sem hibaztat semmiert."
Miért ne?
Más az, mikor a hibát rá akarod kenni valakire, és megint más az, mikor racionálisan felméred, hogy a hibát mi okozza.
A problémamegoldás első lépése a probléma megértése!
Éppen ezért a férfi is hibáztathat. ... És utána megoldja a problémát. Pista a maga sajátságos módján oldja meg. Óriási hiba lenne részéről, ha nem nevezné meg a probléma forrását, hanem anélkül próbálná megoldani. Egy probléma megoldására higgadt, racionális megoldás kell, ez pedig nem működik úgy, hogy egyes dolgokat elhallgatjuk csak azért, mert az éppen nem tetszik. Nem feltétlen értek Pistával egyet, de nagyjából értem az elképzelését.

2015.02.15. 23:03:26

@sacivagyok:
Ennyi erővel egy depressziós emberre is mondhatod, hogy nihilista. De attól az még nem lesz nihilista. Hanem depressziós.
A szavak leginkább azért különböznek egymástól, hogy más és más jelentéssel bírjanak. Ha mindegyik ugyanazt jelentené, akkor nem kellene megtanulnunk őket. :)

sacivagyok (törölt) 2015.02.16. 00:39:32

:) Edes vagy, de tudod amig itt csucsulsz addig elrohan melletted az elet. :)
Bizony, bizony... olvasd csak el (es ne haragudj ezert) meg egyszer hogy mi is a nihilizmus es milyen is a nihilista ember? Aztan olvass arrol, hogy milyen egy depresszios ember elete. Lesz kapcsolodas?

Mar nem az a vilag van mint volt, mar rengeteg minden valtozott.
Ebben a vilagban mar a tortenelem tanar ismeri el, hogy hazugsagot tanit, a biologus lep ki a szakmajabol, mert nem hajlando hazugsagot tanitani tovabb, a fizikussal is csak arrol tudsz beszelni, hogy mennyi hazugsag van a vilagban, az orvos lebeszeli a beteget a gyogyszerekrol, mig egy masik a halal utani eletet probalja bizonyitani. Szoval vegre elindultunk az igazsag utjan. :)

Hogy miert nem vadolunk mast? Mert mikor az ember felno, magatol rajon, hogy mindent sajat maganak koszonhet. A problema forrasa sajat maga es az o hozzaallasa masokhoz, az elethez. :)Itt nem kimondottan a Pistarol van szo, hanem ugy cuzamme. Erdemes meghallgatni mondjuk errol egy Csernus eloadast, aki azert eleg jol latja az elet mukodeset.

sacivagyok (törölt) 2015.02.16. 00:47:39

Nihilistaknak nevezik oket es nem en aggattam rajuk ezt a jelzot. Sajnalom.

sacivagyok (törölt) 2015.02.16. 01:03:33

ps.: hogy most milyen a Pista... nem tudom. Ez a bejegyzes ugye eleg regen irodott.
Mivel nem ismerem a blogokat (ezt sem), arra gondoltam, hogy az elejetol kezdem olvasni mert erdekesnek tunt es mert en is foglalkozom emberekkel.
A Pistaval semmi bajom, nem tudom ki o, csupan az itt leirtakra reagaltam. Tovabbi jo beszelgeteseket, en meg kicsit olvasgatom a blogot ha nem baj.
Amennyiben zavaro voltam csendben maradok. :)

2015.02.16. 10:35:13

Mondd saci, miért vagy képtelen egy hozzászólásban megírni, amit akarsz?

A többi agymenésedre meg inkább nem reagálok. Nem csak a nihilizmus fogalmával nem vagy tisztában, hanem az is nyilvánvalóvá vált, hogy írott szöveget sem tudsz értelmezni. Innentől kezdve kár minden szóért.

Külön érdekes, hogy azzal hozakodsz elő, hogy amíg itt csücsülök, addig elrohan mellettem az idő.
Kettőnk közül ki is volt az, aki hajnal egykor több, mint fél órán keresztül azzal volt elfoglalva, hogy nekem írogasson? :) Ennyit rólad kedves.

sacivagyok (törölt) 2015.02.17. 21:03:02

@zombigyilkos: :) Ne haragudj, de nem ertem, hogy mit nem ertesz.
Nem fogok kiseloadast tartani ha nem baj. :) Szerintem mindenre valaszoltam.
A drogost, nevezzuk pl. drogfuggonek, de ezen felul nevezzuk szenvedelybetegnek is, es nihilistanak is.
Nem tudom mi nem ertheto ezen?

A gyerek hibaztat mast, a felnott nem. A Ferfi nem, a No nem.
Ez is magyarul van irva.

Igazad van, 1 nap itt ultem hajnalban. :)
Fel ora az eletembol is kar volt. :)))

Nőneklenni 2015.02.18. 13:35:58

@sacivagyok: Nyilván mindenki hibás egy kapcsolat alakulásáért, ha más nem azért , mert hagyja hogy hülyének nézzék, kihasználják, stb.
Ettől függetlenül minden megnyilvánulás okozat.
Mindegy, nő vagy férfi teszi.
Pista esetében én ezen gondolkodtam párszor. Mi lehet az ok és folyamat...

2015.02.19. 17:49:32

@sacivagyok:

"Ne haragudj, de nem ertem, hogy mit nem ertesz."
Én értek mindent. Nem tudom, honnan szedted, hogy nem értenék valamit. Ne képzelődj, nem áll jól.

"Nem fogok kiseloadast tartani ha nem baj."
Nem is kell. Enélkül is látszik, hogy nem vagy tisztában fogalmakkal.

"A gyerek hibaztat mast, a felnott nem. A Ferfi nem, a No nem."
Üres duma.
(Már a feminizmus egésze sem áll másból, mint a férfiak hibáztatásából. :D )
süti beállítások módosítása