Cikket találtam, melyen érdemes elgondolkodni, sok igazság van benne.
Én magam is küzdöttem ezzel.
Valószínűleg már "erős egyéniségnek születtem". :)
Voltak belőle problémáim, én sem tudtam kezelni sokáig.
Aztán egyszer csak azt vettem észre, már nem izmozom.
Hogy miért?
Talán mert megtanultam kérni. Véleményt kikérni. Megfogadni. Férfivéleményt.
Mára abszolút nem jelent problémát a férfiakkal való együttműködés, a segítség kérése.
Bár autóval járok, én még életemben nem tankoltam. A kutas fiúk csinálják, én férfimunkának tartom.
Ha vásárolni megyek és nem érek el valamit a polcon, vagy tanácstalan vagyok valami műszaki dologban, gond nélkül leszólítok egy ott tartózkodó férfit, hogy segítsen. Szinte mindig úgy kezdem a mondókámat: de jó,hogy itt van, nekem ez kínai...vagy ..magasan van. :)
Az sem jelent problémát, ha bénázom a parkolásnál- a párhuzamos a gyenge pontom :) - , mondtam már férfinak, aki segíteni akart, hogy : ember, nem látja, hogy nő vagyok?" jót nevettünk.
Summa summarum, én nem harcolok. A férfit férfinak tekintem, erősnek , problémamegoldónak, én meg nem vagyok mindenható és így sokkal könnyebb és vidámabb az élet.
Nem rossz , ha erősek vagyunk. Nagyon is hasznos. Csak ezt az erőt ne a férfi elleni harcra fordítsuk.Tanuljuk meg kezelni, élni vele és ne visszaélni! Megtanulható. :-)
