Változatlanul évek óta tolják ezt a mantrát... :)
Az elém kerülő cikkek közül szinte minden második az erős nőről, vagy bonyolult nőről szól.
A cikkeket nem szeretném elemezni, az ide vezető – akár történelmi- okokat sem, kisregényt lehetne erről írni.
Nem túl sűrűn olvasom ezeket a cikkeket, a lényege mindegyiknek ugyanaz.
Mi mindent meg tudunk oldani, helyt tudunk állni.
Így a kérdés mindig felmerül bennem: hol marad a férfi helye? Hova fér be ő, ha mi mindenre képesek vagyunk?
A kommentszekcióról már nem is szeretnék szólni, tragikus.
Néha tragikusan alpári.
Ezek lennénk mi, nők? Ez lenne a női erő?
Sokunknak valóban erősnek kellett lennie, vagy erőssé válnia, sokunknak egyedül kell(ett) helytállni, szembenézni a megoldandókkal, feladatokkal, de ez nem kellene , hogy általánosságban a férfiakkal való kapcsolat rovására menjen.
Én azt gondolom, a –női- erő nem a nagy hang, nem az izomzat, nem a trágárság, nem a mindent megoldás,vagy éppen a férfi legyűrése.
Hanem a tartás és méltóság elsősorban. Saját magunk ismerete és elfogadása – természetesen a folyamatos tanulás, önjobbítás szándékával-, saját helyünk elfoglalása egy kapcsolatban. Az adni tudás képessége ( erről szinte sosem olvasok). Az elfogadás képessége. Nem a másikra való mutogatás, okolás, hanem -adott esetben -a hibáink, gyengeségeink, saját felelősségünk elismerése.
Nem nagyobb erő kell ezek őszinte felvállalásához,ahhoz,hogy nem vagyunk tökéletesek és felsőbbrendűek, mint ahhoz,hogy habzó szájjal nekiessünk a másiknak és szóljunk róla degradálóan? 
A női erő a lágyság, az odaadás,önmagunk és a férfi elfogadása. A férfiségének , értékeinek tiszteletben tartása. A tetteinek, segítségének elfogadása és elismerése. A vele való – saját értékeinknek, adottságainknak,határainknak megfelelő-együttműködés,partnerség.
Ezek jellemzik az erőt(valójában a lelkierőt), nem a nagyhangú harciasság.
( az egyértelműség kedvéért ez a fajta erő nem alárendelt szerep, hanem mellérendelt, egyenrangú )
